Delta Technologies néven születik új cég a magyar tőzsdén
2020.03.03.
Bejegyezte a Fővárosi Törvényszék az Est Media Nyrt. új nevére, székhelyére, valamint igazgatósági tagjaira vonatkozó változásokat, amely nyomán a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat a mai naptól hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja működését. A cégbírósági bejegyzéssel a Delta Csoport négy tulajdonos-menedzsere hivatalosan is csatlakozik a vállalat igazgatóságához, a társaság székhelye pedig átkerül a Delta Csoport Róbert Károly körúti központjába.

A Fővárosi Törvényszék a mai nappal bejegyezte az Est Media Nyrt. nevének, székhelyének és igazgatósági tagjainak változását, amelynek értelmében a tőzsdén jegyzett társaság mától fogva hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tevékenységét. A bejegyzés a vállalat igazgatóságának személyi változásaira is vonatkozik, amelyben ezentúl hivatalosan is helyet foglal a Delta Csoport négy tulajdonos-menedzsere, Bártfai Zsolt, Csontos Zoltán, Hartmann István és Pércsi Levente. A mai bejegyzéssel hatályossá vált a társaság székhelyének áthelyezése is, amely a Várkert rakpartról átkerült a Delta Csoport központi irodájába, a Róbert Károly körút 70-74. cím alá.

A Delta Csoport és az Est Media Nyrt. 2019. július 30-án jelentették be, hogy a tőzsdei társaság megvásárolja a Delta Systems Kft. 100 százalékos tulajdonrészét a Delta Csoport holdingcégétől, a Deltagroup Holding Zrt.-től, amely pedig a tőzsdei társaság főrészvényesévé válik. A Fővárosi Törvényszék által ma bejegyzett változásokról az Est Media Nyrt. 2019. október 1-jén megtartott rendkívüli közgyűlése határozott.

A mai nappal hatályba lépett változásokkal új korszak nyílik a Delta Technologies életében. A társaság az informatikai piacon jelenleg is meghatározó pozíciójának tovább erősítése céljából a portfóliójába illeszkedő felvásárlásokat, illetve a saját termék- és szolgáltatáspaletta bővítését, valamint a pénzügyi eredmények további növelését egyaránt tervezi.

A változások a Delta Technologies tőzsdei jelenlétét is érintik, amelynek részvényazonosítója a Budapesti Értéktőzsdén a jövőben „ESTMEDIA” tickernévről „DELTA” tickernévre módosul majd.

Általános jelentkezés

[contact-form-7 id="239014"]

Kérdése van?

Írjon nekünk!

Popup

Formátum: 063012345678

GDPR