Katonai kibervédelemhez kapcsolódó közbeszerzést nyert a Delta Systems kft. vezette konzorcium
2022.06.10.
A Magyar Honvédség Parancsnokságának 500 millió forintot meghaladó értékű közbeszerzési eljárását nyerte el a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata a Delta Systems kft. vezette konzorcium.

Magyarország katonai kibertérműveleti képessége az ország biztonságának egyik alapját képezi. Különösen igaz ez ma, amikor az ezen a területen felmerülő kockázatok, információs- és kibertérben zajló hadviselés minden korábbi időszak veszélyeit meghaladják. Emiatt különös büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Delta Systems kft. vezette konzorcium elnyerte a Magyar Honvédség Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítására, informatikai eszközök beszerzésére, valamint Vmware szoftverlicencek bővítése kiírt közbeszerzési eljárást.

Az 500 millió forintot meghaladó sikeres közbeszerzési ajánlatunknak nem a mérete, hanem az eljárással érintett területe adja a különlegességét. A kibervédelem az informatika világának egyik leggyorsabban fejlődő és legtöbb erőforrást igénylő területe, ez különösen igaz az állami szereplők esetében. Az ország katonai kiberműveleti képességéhez való hozzájárulás ezért nem csupán szakmai elismerés, hanem annak jele, hogy a Delta Csoportot megbízható partnernek tekintik a hazánk védelmére felesküdött testületek is.– mondta Vidra László, A Delta Systems ügyvezető igazgatója.

Általános jelentkezés

[contact-form-7 id="239014"]

Kérdése van?

Írjon nekünk!

Popup

Formátum: 063012345678

GDPR