Autonóm járművekkel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatás-fejlesztésekben használják azt az új fejlesztésű szervert, melyet a Delta Systems kft. szállított a Debreceni Egyetem Informatikai Karának.
A mai napon bemutatott speciális berendezés az intézmény stratégiai jelentőségű járműipari kutatásait segíti.
A sajtóeseményen Vidra László, a Delta Systems kft. ügyvezető igazgatója vett részt, aki elmondta:
„ Az új, univerzális eszköz a különböző mesterséges intelligenciát érintő feladatokhoz illeszkedik, elsősorban az önvezető jármű-technológiához kapcsolódó kutatási célokat szolgálja, emellett pedig nagy mennyiségű adattárolására és gyors feldolgozására is képes. Az a célunk, hogy olyan szoftver- és hardverkörnyezetet integráljunk, amelyekre szükség van az innovatív projektek megvalósításához. Ez a szerver is éppen ezt a célt szolgálja.”