Köznevelési intézmények 30 ezer darab notebook beszerzésével bízták meg a céget

Jelentős értékű, 6,5 milliárd forintos közbeszerzés nyertese lett a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Delta Systems Kft. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) harmincezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök nyolc megye köznevelési intézményeiben járulnak hozzá az oktatási szektor digitális felzárkóztatásához.

A DKÜ által a Klebelsberg Központ nevében indított feltételes közbeszerzési eljárás célja a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása, amelynek keretében az oktatási intézmények tanulói és pedagógusai egyaránt részesülnek a pályázat tárgyát képező notebookokból.

A tender eredményének értelmében a Delta Systems az eljárás három részajánlati körét is győztesként zárta. A részajánlatokban foglaltak szerint a Delta Systems Pest, Zala, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Vas, valamint Veszprém megye köznevelési intézményei részére végezheti el az összesen 30 ezer darab notebook beszerzését, 6,533 milliárd forint nettó összeértékben.

Vidra László, a Delta Systems ügyvezető igazgatója a tender elnyerése kapcsán kijelentette, a Delta Systems az ország egyik vezető rendszerintegrátoraként kiemelt missziójának tekinti a hazai oktatási intézmények digitális felzárkóztatását, infrastruktúrájának fejlesztését, közvetetten pedig az oktatás színvonalának növelését. Meggyőződése szerint az elnyert pályázat jelentős mérföldkő ezen törekvés megvalósításában.

A Szerződés hatályba lépésének és megvalósulásának feltétele a RRF-1.2.1-2021 konstrukció számú, „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projekt Támogatási Szerződés hatályba lépése.