Komoly projekt indul Zalaegerszegen: „Felhő campus” létrehozásában vesz részt a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft.
A megállapodás, eddig a Világon egyedülálló, egy olyan komplex oktatásfejlesztéshez kapcsolódik, amelynek során a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában egy úgynevezett “Felhő Campus-t” fognak létrehozni, azaz olyan egyetemi képzést valósítanak meg, amelynek során személyre szabott, virtuális oktatási környezet jön létre. Ezzel az innovatív megoldással, a tudás megszerzéséhez már nem szükséges fizikailag jelen lenni.
A professzorokat, egyetemi oktatókat egy adott ponton hozzá tudják párosítani a hallgatóhoz, és ezen túl az életpályamodellek megtervezésére is alkalmas rendszereket dolgoznak ki a mesterséges intelligencia segítségével.
Ennek a nem mindennapi, jövőbe mutató projektnek a megvalósításában veszt részt a Delta.